Üdülőtörténet

A mátraházai üdülő múltja és jelene.

A múltról szóló rész, Berzétei László lelkipásztornak a DMREK levéltárában található feljegyzései és előadásaiból válogatott összeállítás.

Az üdülő története az 1930-as évek elején kezdődik. Abban az időben a magyar református egyházban mozgalom indult a középiskolás tanuló ifjúság körében, az ún. „diák sáfársági" mozgalom. Éppen az volt a célja, hogy az összegyűlt adományokból, amelyet heti 2 fillérben állapítottak meg (abban az időben az nem kis pénz volt és a diákok ezt az uzsonna pénzükből takarékoskodták össze, már akinek volt uzsonna pénze) és ebből az összegből szerettek volna a rászoruló, beteg diákok számára üdülőt venni, üdülőt építeni.

A mozgalom igen nagy sikerrel járt és már  1937-ben oda jutott  a dolog,  hogy összegyűlt az az összeg, amiből már lehetett gondolkodni valamilyen megoldáson. Az első üdülőt Szabó István ifjúsági lelkész, később clevelandi lelkipásztor Mátrafüreden vásárolta meg, azonban hamarosan kiderült, hogy ez nem alkalmas hely a konferenciázásra.  Szabó István ekkor elgondolta, hogy  egy csendes helyet kellene keresni, ahol az ifjúság „az egy szükséges dolog"-gal foglalkozhatna. Egy gyalogtúra  alkalmával jutottak el erre a helyre, amit Nagylapát- tetőnek neveztek. Szabó István  szerette volna megnyerni a konventi elnökséget, hogy ezt a területet szerezzék meg. Ravasz püspök úr elvileg beleegyezését adta, de azt mondta, hogy maga is szeretné látni a helyet.

1938-ban  Ravasz püspök úr egy vizitáció alakalmával ellátogatott Mátraházára, és ahogy a szemtanúk, az akkori résztvevők ezt elmondták, ragyogó napsütésben, szikrázó hóban jött püspök úr a Sportszállótól,  gyalogosan, amikor ideért, és ezt a gyönyörű kilátást meglátta, elragadtatva kiáltott fel: ez valóban csodálatos!

Ez a látogatás el is döntötte, hogy ide fognak üdülőt építeni, ha az Úr is építi majd ezt a házat. Mert bizony voltak nehézségek. Az első  nehézség az volt, hogy ez a terület Gyöngyös város tulajdona volt. Gyöngyösről tudni kell, hogy szín római katolikus vidék. Ezen a vidéken nem úgy van, mint az Alföldön. Ezen a vidéken nem úgy tekintenek a reformátusokra, mint az Alföldön és a  reformátusok lakta vidéken.  Egy kedves ideggyógyász főorvos barátunk, aki szociológiai felmérésekkel is foglalkozik, kb. 20  évvel ezelőtt, Göngyössolymoson, 100 családnak adott kérdőívet, melyben többek között ilyen kérdés is volt: hozzáadná-e a lányát cigányhoz, zsidóhoz, reformátushoz? Olyan válasz több is volt, hogy hozzáadná a lányát cigányhoz is, zsidóhoz is, de olyan válasz egy sem, hogy reformátushoz adná. Ez jellemző volt. Ezen a vidéken a református embert semminek nem tekintették. Berzétei László írja, hogy ő a saját fülévvel hallotta, amikor egy római katolikus  káplán a háború utáni időkben a polgári iskolában, azt mondta, hogy a római katolikus egyház minden megkeresztelt embert a saját kebelében lévőnek tart mindaddig, amíg a konfirmációban el nem adja testét és lelkét a sátánnak.

Ebben a helyzetben szinte érthetetlen, hogy 1917 után dr. Kuti Árpád, egy református ember került a polgármesteri székbe, aki maga mellé szintén egy gyöngyösi református embert, a református egyház főgondnokát, Dezső Dénest választotta műszaki tanácsosnak.  Ez a két ember vállalta azt 1938-ban Ravasz László kérésére, hogy megoldja, hogy ezt a területet a gyöngyösi városi tanács átengedje a református egyház részére.  Úgy tettek, hogy a közgyűlés tárgysorozatában utolsónak hagyták a református egyház kérését, és a végén, amikor már mindenki nagyon sietett ebédelni, fáradt is volt, unták a sok tárgysorozatot, akkor dobták be a köztudatba, és mielőtt bárki magához térhetett volna,  határozatra emelték, hogy a református egyház megkapja ezt a területet.  És ami a legnagyobb dolog volt, megkaptuk hozzá a víz-jogot is, mert hiszen víz nélkül nem lehet építeni.

Mint már említettük, a „sáfársági" mozgalom fillérjeiből épült a mátraházi diáküdülő.

A sáfársági pénzek nagy lendületéből újabb tervek születtek. A korábban említett Szabó István későbbi  celevelandi lelkész - akkor ifjúsági missziói lelkész -, dr. Ravasz László püspök, dr. Kiss József konventi tanácsos és dr. Enyedy Andor támogatásával az Egyetemes Konvent kölcsönt ajánlott fel egy, a mátrafüredinél a célnak jobban megfelelő nagyobb üdülő felépítésére. A tervek 1939  nyarán elkészültek.

1939. augusztus 29-én a konventi bizottság a terveket átvizsgálta, és úgy határozott, hogy a Gyöngyös városhoz tartozó mátraházai körzetben az ú.n.  Nagylapát-tetőn 580 m magasságban kívánja felépíttetni klimatikus gyógyüdülőként két emeletes diáküdülőjét. Két nap múlva azonban kitört a II. világháború.

A szándék azonban nem maradt abba. Isten kegyelme a nemes szándékot, sokak hűségét úgy megáldotta, hogy 1940. június 29-én a Mátraházai Református Diáküdülőt Ravasz László püspök úr szolgálatával felavathatták. Textusa a Zsolt 121/b volt: „Az Úr a te árnyékod". Ezzel kezdte: „A világon az első üdülő az árnyék volt."

Az üdülő a II. világháború folyamán - miután a front 8 hétig állt Mátrafüred-Gyöngyös térségében, és az üdülő a visszavonuló németek telefonközpontja volt - teljesen kiégett, tönkrement.

Az üdülőt a háború után a Magyar Nemzeti Bank nagyértéknek számító összeggel meg akarta vásárolni, de dr. Enyedy Andor püspök a következő szavakkal szavaztatta le az előnyös ajánlatot: „Az üdülőt a hit és szeretet építette fel, a gyűlölet lerombolta, azt  ismét a hitnek és szeretetnek kell újra építenie."

1947 április 20-án megbízták Berzétei László gyöngyösi beosztott lelkészt a Diáküdülő újjáépítésének ellenőrzésével és a munkák felügyeletével, valamint az üdüléshez szükséges teendők előkészítésével. Az üdülő 1947. június 3-án dr. Ravasz László püspök és a konventi elnökség részvételével történő felavatási ünnepség után - újra szolgálatba lépett. Berzétei László megbízást kapott az üdülő vezetésére.  Hatalmas munka indult, melynek kapcsán felmerült a terv az üdülő egész évben való üzemeltetésére. Berzétei Lászlót az üdülő igazgató lelkészévé nevezték ki.

Az ébredés hatalmas ereje Mátraházát az ifjúsági ébredés egyik központjává tette. Az üdülő kicsinynek bizonyult. Tervek készültek a további fejlesztésre. 1948-ban elkezdődött egy az első ház tükörképeként megvalósuló bővítés, akkor téglajegyeket vásároltunk és árusítottunk a gyülekezetekben a bővítés fedezetére. A sátrakban táborozó diákok, teológusok pedig saját munkájukkal vettek, vettünk részt az építésben. A svájci református egyház, a svájci Vöröskereszt, az Egyházak Világtanácsa Újjáépítési Osztálya, Pap László budapesti Teológiai dékán közbejárására és közvetítésével  komoly élelmiszersegéllyel, egy tonnás csukott furgon autó ajándékozásával, 20-20.000 svájci frank üdülési segéllyel, majd építkezési segéllyel   óriási lendületet adott az üdülő kihasználására és továbbfejlesztésére, a második szárny építésére.

Megismétlődött a mátrafüredi mustármag csodája: az üdülő kicsi lett.  Nem volt elég az 50 személyes épület. Az ébredés idején a diákokban nagy volt a lelki éhség Isten igéje után, százával jelentkeztek a konferenciákra.  A problémára találtak megoldást. Az üdülőhöz tartozott egy két holdas terület, ebben egy szép  nagy rét. Csodálatos rét volt, tele növényritkasággal.  Ezt a rétet jelölték ki a konferenciázó ifjúság számára, azoknak, akiknek nem jutott hely az üdülő épületében. Svájcból hatalmas, 50 személyes volt tábori sátrakat küldtek. Egyet az üdülő épülete mellé vertek fel, ez volt a lányoké, kettőt pedig ide, a rétre telepítettek. Az egyik volt a konyha, ott főztek, a másik pedig a fiúk részére háló és ebédlő. Az ágyak mellett padok voltak, itt étkeztek, és rossz idő esetén az előadásokat is itt tartották. A rét közepén volt egy csodálatos, formás tölgy, mellette egy szikla. Erre a sziklára álltak fel az előadók és a fiúk köréje telepedve, ki állva, ki ülve hallgatták.  1949-től esténként tábortüzet raktak, áhítatot tartottak, zsoltárokat énekeltek.  Innen nevezték el a rétet Zsoltárosnak.

Minden megvolt a Zsoltároson, csak víz nem. Azt nem lehetett ott fakasztani. Vizet az üdülő még 1939-ben a Gyökeres forrásból kapta, a vízvezetéknek az üdülő előtt volt egy külön csapja. Innen öntözték a kert virágait. Csak innen kaphatott a Zsoltáros vizet, iváshoz, főzéshez, mosakodáshoz.

Kecskemétről 1949-ben az akkori ifjúsági lelkész Ulakcsai Antal szervezésében közel 100 fős leány-tábor vert sátrat a Zsoltároson. Béreltek Abasáron egy csacsifogatot, amelyen egész nap szállították a vizet az üdülőtől a Zsoltárosig. A csacsinak  Csilla volt a neve, - és most elnézést kérve mindenkitől, de őszintén megrendülve szószerit szeretném idézni Berzétei László előadását amelynek szövege gépelve megtalálható a Levéltárban - „Az a kis diák pedig, aki egész nap vezette a csacsit oda-vissza: Varga Laci volt. A 12 éves kecskeméti kisfiú itt határozta el, hogy ő is lelkész lesz. Úgy lett, ma Kecskeméten lelkész. Amikor valahol van alkalma, mindig elmondja, hogy engem az Isten a szamár mellől hívott el szolgálatra." És ez valóban így volt. Akkor már másodszor voltam Mátraházán, először 1948-ban a Diáküdülőben  12 évesen itt jelentettem ki, hogy elfogadom Megváltómnak Jézus Krisztust, majd a következő évben már „szolgáltam"  a kecskeméti lány-tábort csacsi fogatosként.

1950, nyarán volt  az utolsó ifjúsági konferenciázásra lehetőség itt az üdülőben és a sátrakban. 1951-ben  a már régóta jelentkező politikai változások nyomására, annak érdekében, hogy megmaradhasson az üdülő Lelkészüdülővé alakul át.

1951-re teljesen elkészül a második szárny modernebb felszereléssel, nagy ebédlővel, társalgóval, tágas lelkészlakással, hogy az 1948-ban véglegesített lelkész népesedő családja részére megfelelő otthont nyújtson. Az építkezést anyaghiány nehezítette, de csodák sorozatán keresztül Isten hatalma és dicsősége minden nehézséget legyőzött. Ilyen csodák sorozatán keresztül menekült meg az intézmény a háromszori „államosítási" végzés és szándék alól is.

Az üdülő nemcsak gyógyüdülő, mely sokak számára nyújtott gyógyulási lehetőséget is, hanem fontos egyházi konferenciák színtere is. Történelmi események, találkozások, megbeszélések folytak a megszentelt falak között.

Berzétei László 1955. március 20-án a gyöngyösi gyülekezet lelkipásztori szolgálata miatt megválik az intézmény hivatalos vezetésétől, és helyét Bertalan Eszter volt diakonissza, a kőszegi Gyermekotthon vezetője veszi át.

1955-től a Református Közalap, majd a Zsinat támogatásával folyik tovább a munka áldásokkal, főleg lelkészcsaládok és egyházi alkalmazottak üdültetésével. A lelkészi szolgálatokat 1960-ig  még a gyöngyösi egyház lelkészei  végzik, majd a beutalt vendég lelkészek látják el. Az igazgatás központi irányítás alá került, és az intézetet a Zsinat Szeretetszolgálati Osztálya irányitotta 2006. április 30-ig.

És most röviden még a jelenről. Évek óta húzódó terve volt a MRE Zsinati vezetésének az üdülő felújítása. Tervek készültek, több is, de a fedezet minden költségvetésből kimaradt. Első terv 2003-ban 200 milliós felújítás, aztán 250, majd 500 milliós beruházási tervek kerületek a GB és a Zsinat Elnökségi Tanácsa elé. Végül ott tartottunk, hogy még az is elhangzott 2005 végén, hogy legjobb lenne eladni az üdülőt, mert soha nem lesz fedezet a tervek megvalósítására.

Egyházkerületünk vezetésével többször tettünk ajánlatot arra, hogy ha támogatást kap a felújításhoz a Kerület akkor átvesszük az üdülőt.  A 2006-os Közegyházi költségvetés tárgyalásakor újból megtettük az ajánlatot, ha 100 millió Ft-ok kap Kerületünk a felújítás segítéséhez, akkor vállaljuk a felújítást és az üzemeltetést. Ezt kerületi közgyűlésünk is megerősítette még 2005. őszén. Így született meg aztán a Zsinat döntése,  a 2006. évi közegyházi költségvetés tárgyalásakor, hogy a Zsinat  átadja az üdülő fenntartását, üzemeltetését Kerületünknek 70 évre, és 100 millió Ft-ot biztosit a felújításhoz.

Amikor átvettük az iratokat, terveket, akkor derült ki, hogy van egy olyan elkészült terv is, amely egy emelettel megnagyobbítja az épületet, de alapterületében nem változik. Kérdés volt a konyha, az új szabványok szerint hogyan alakítható ki a régi helyén. Kialakítható lett. Így döntöttünk abban, hogy igaz még komoly összeget kell áldozni Kerületünknek is a felújításra, de megemeljük egy emelettel. Sőt halkan még azt is elmondom, hogy az új tető  kialakítása után kiderült, hogy ott még lehetőség lesz-van, egy ifjúsági szállás kialakítására is.

Örömmel számolok be arról, hogy az építés, felújítás idején is csodákat éltünk át. Amikor a Bérc-hotel kiárusítása során, igazán alacsony áron jutottunk hozzá 3 éves szállodai bútorokhoz, a konferencia termi székekhez, konyhai rozsdamentes edényekhez, ágyneműhöz, függönyökhöz. Sikerült az igen költségesnek látszó tüzivíz mennyiséget is biztosítani nagyobb költség nélkül  a Tűzoltóság kívánságának megfelelően, a Bérc-Hotel új tulajdonosának segítségével, akinek ezúton is köszönetünket fejezzük ki.

Augusztus 6-án kezdődött el a rombolás, majd az építés. A négy határoló főfal és a középső szerkezeti főfal kivételével mindent kibontottunk, minden nyílászárót kicseréltünk. Három és fél új födém került a falakra. Kialakultak a kisebb, de előteret, zuhanyzót és WC-t is magába foglaló lakóegységek, szobák, két-, háromágyasak. Nagyobb létszámú családokra gondolva több helyen a szobák közé tett párnázott ajtók megnyitásával összekapcsolható két lakrész is. A régi konyha helyett egy új HACCP szabványnak megfelelő konyha került kialakításra, a régiből egyetlen mosogató került az újba. Minden berendezés új. Egyedül az ebédlő maradt a régi területével, de új kiszolgálási renddel.

Hiszem, hogy sikerült valamit megőrizni a régiből, de lehetőleg mindent megújítani.  Még hátra van, a külső homlokzat vakolása és az épület körüli térburkolat elkészítése. A zsalugáterek elkészültek egy pár helyen már felszereltük, de az állványzat miatt sok helyen még hiányzik, de az elbontás után felkerül helyére. Hogy mi lesz a beruházás végösszege? Még nem tudom megmondani pontosan. Majd a május 2-i Közgyűlésen fogunk beszámolni részletesen.

A kivitelezést saját beruházásban végeztük, több ismert és kipróbált vállalkozó bevonásával. Az építést végig Asztalos Mihály vezette, aki a bácskiskunsági egyházmegye karbantartó és javító csoportjának munkatársa köszönöm a lelkiismeretes és jól szervezett és szervező munkáját. E munkacsoport tagjain túl, köszönöm Kocsis Ferenc vállalkozó szerkezetépitő munkáját, Nagy Gyula és munkatársainak épületgépészeti, Tornyi Lászlónak és munkatársainak festő, mázoló munkáját, Horváth Sándornak és munkatársainak a külső nyílászárókat, és a belsőépítészeti munkákat, külön is a szépen megszerkesztett és elkészített feliratot, az épület külső fogadó homlokzatán, Kovács Pál vállalkozó és munkatársai villanyszerelési, a Gyöngyösi Florián Bt. füstjelző, riasztó munkálatait, a Kecskeméti Kunság Telecom telefon és internet szerelését. Köszönöm Füle Tamásnak, a PH munkatársának a hangosítás elkészítését  és az internet csatlakozás nem könnyen kialakítható megoldásának megtalálását, Miskovits Győzőnek a feliratozás, és képek felszerelésének elvégzését. Ebben a sorban végül, de nem utójára Horváth Istvánnak a KJCS vezetőjének, szervező, összefogó a beruházást vezető, minden szükséges  anyagot időben biztosító munkáját, figyelmét.

Végére hagytam, de bizton állítom nélkülük nem ment volna! Farkasné Márkus Éva és Farkas Miklós fáradtságát, törődését, szervezését, ügyintézését.  A konyha és ház dolgozóinak a munkásokat mindenkor, még a leglehetetlenebb  körülmények közt is melegétellel kiszolgáló, étkezésüket biztosító fáradságát.

Remélem nem hagytam ki senkit. De ez koránt sem biztos! Ha igen nem volt szándékos!

Végül bizonyságot teszek róla, hogy minden szorgalmas és jó szándékú munkáskéz munkája hiába való lett volna, ha Isten nem könyörül rajtunk és ad olyan telet, hogy végig lehetett dolgozni, és adott olyan kegyelmet és segítséget, amellyel újból megértettük és átéltük az Ige igazságát:

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői!"

Zsolt. 127:1.

Hiszem, hogy Ő építette újjá e megszentelt és sokak számára a megtérést a testben és lélekben való megújulást, jelentő HÁZAT, amely legyen továbbra is az Ő áldásának oltalma és védelme alatt!

Szolgálja minden betérő felüdülését a vele való találkozás nagy ajándékával.

SDG.